Egy hely, ahol olyan fodrászokat, kozmetikusokat, manikűrösöket, pedikűrösöket és sminkeseket szeretnénk kinevelni, akik megfelelő szakmai alázattal, precízen és megbízhatóan végzik a munkájukat. Akiket imádnak a vendégeik, mert hibátlanul dolgoznak, naprakészek az aktuális trendekben és követik a technológiai fejlesztéseket.

Elsőként OKJ-s gyakorló fodrász, gyakorló kozmetikus, kézápoló és műkörömépítő, lábápoló képzésekre, valamint sminkes tanfolyamra lehetett jelentkezni. A májusban indult képzésekre pedig óriási volt az érdeklődés, gyorsan beteltek a helyek, ezért a tervek szerint folyamatosan indulnak majd az újabb és újabb turnusok. Megéri gyorsan jelentkezni, így akár a most futó turnusokba is be lehet kapcsolódni, de így garantáltan lesz hely a következő képzésen is.

Csak a legjobbat, csak a legjobbaktól

A Wabi Beauty Centerben kiemelten ügyelünk a minőségre, legyen az elvégzett szolgáltatás vagy éppen felhasznált anyag. Ugyanezt szeretnénk a tréningek során is átadni. Ezért használható, gyakorlatias és minőségi oktatásokat szerveztünk.

A Wabi Academy képzésein

- a gyorsan változó piaci trendekhez igazodó tudást adunk,
- felhasználjuk a Wabi Beauty Academy tapasztalatait,
- 70-80%-ban a gyakorlat áll a középpontban,
- lényegre törő, logikus és könnyen befogadható elméleti anyagot állítottunk össze,
- tapasztalt, szakmában jártas oktatók tartják a kurzusokat, akik maguk is a szakmában tevékenykednek,
- egyedi tananyagot állítottunk össze, amely máshol nem érhető el,
- már a gyakorlatokhoz is magas minőségű alapanyagokat biztosítunk,
- OKJ-s végzettséget adunk,
- a legjobbaknak állást is felkínálunk a Wabi Beauty Centerben.

Az éppen elindult turnusokba utólag is be lehet csatlakozni – ha maradt hely, de terveink szerint évente több képzés is indul majd, hogy minél több szakmájára és munkájára igényes, és azért rajongó szakembernek adhassunk igényes, azonnal használható tudást.

A wabiacademy.hu weboldalon minden lényeges információ megtalálható az iskoláról, a képzésekről, az oktatókról, a vizsgákról és az elhelyezkedési lehetőségekről is. Ugyanitt lehet jelentkezni a hamarosan induló képzésekre is, de az érdeklődő kérdésekre szívesen válaszolunk a +36 99 505 750 (106-os mellék) telefonszámon vagy az info@wabiacademy.hu címre érkező levelekre e-mailben.