
SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK SOPRONBAN, A WABI SZÉPSÉGCENTRUMBAN!
Nagy örömmel és büszkeséggel
nyitottuk meg 2005-ben szépségközpontunkat,
amelyet ma már Európa vezető és legnagyobb szépségklinikái
között tartanak számon.
A Wabi
a dolgok egyszerűségében és természetességében található
szépséget fejezi ki. A wabi-sabi
a zen ideológiával rokon japán filozófiai irányzat,
mely a teaceremóniák és a kolostori élet letisztult
atmoszférájában született. Jelentése: a valóság szépsége,
a maga tökéletlen, természetes, múlandó voltában.
Négy irányelvet követ: tisztaság, tisztelet, nyugalom
és harmónia.
Magyarország nyugati határán, az Alpok lábánál, Bécstől
mindössze 60, Budapesttől 220, Pozsonytól 80 kilométerre
várjuk kedves vendégeinket.
A Wabi Szépségcentrum
stílust, színvonalat és naponta új ötleteket kínál
Önnek. Nálunk mindent megtalál, ami megszépít, felfrissülést
és kikapcsolódást kínál, így feledtetve a mindennapok
rutinját.
Gondolta volna, hogy
2010-ben több mint 40.000 vendéget
üdvözölhettünk szépségcentrumunkban és ebből több
mint háromezren vettek igénybe fogászati, illetve
plasztikai sebészeti kezelést?
Vendégeink egész Európából,
főként Ausztriából, Németországból és Olaszországból
érkeztek, és elégedettek voltak az európai színvonalon
nyújtott szolgáltatásainkkal.
Orvosi csapatunkban
a legjobb magyar szakorvosok dolgoznak, akik többéves
nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, rendszeresen
részt vesznek továbbképzéseken és nemzetközi konferenciákon,
szakvizsgáikat pedig az Egyesült Államokban és az
Egyesült Királyságban szerezték. Fogorvosaink az Európai
Implantológusok Szövetségének is tagjai.
Miért válassza
a Wabi Beauty Centert?
- Vendégeinknek teljes körű ellátást nyújtunk.
- Megfizethető árakon dolgozunk, versenyképesen a
magyar piacon.
- Segítünk Önnek megszervezni utazását és szállását.
- Plasztikai sebészeti pácienseinknek Magyarországon
Soprontól számított 600 km-es körzeten belül bizonyos
feltételek mellett oda-vissza ingyenes transzfert
biztosítunk.
- A kezelések közötti szabadidős programokat igény
esetén megszervezzük.
- A szállodai szoba ára tartalmazza wellnessrészlegünk
korlátlan használatát.
- Korlátlan Wabi Hot Spot internet az egész házban.
- Kiválóan képzett és folyamatosan tréningelt személyzet.
- A minőségi szolgáltatásokhoz minőségi termékeket
használunk.
Fogászati klinikánkon
kellemes, barátságos környezetben tervezzük meg Önnek
gyönyörű "mosolyát". Intézményünkben ingyenesen
biztosítjuk az első vizsgálatot (a fogak állapotának
felmérését), valamint a kezelési terv és az árajánlat
elkészítését.
Szépségklinikánkon
vendégeink elegáns környezetben, oldott légkörben vehetik
igénybe az esztétikai és plasztikai sebészeti kezeléseket.
A konzultáció díja 5000 forint. Amennyiben kezelésre
vagy operációra kerül sor, az 5000 forintot beszámítjuk
a kezelési költségbe.
Szépségszalonunkban
tetőtől talpig kényeztetheti magát kozmetikusaink, masszőreink,
fodrászaink, manikűröseink és pedikűröseink által. Kávézónkban
a kezelések között frissítőt fogyaszthat, éttermünk
kínálata pedig változatos étkezést tesz lehetővé. Ne
hagyja ki wellness részlegünket sem!
A WABI Hotel
szobáiban fürdő, zuhanyzó, WC, hajszárító, rádió, kábeltelevízió,
telefon, valamint szobaszéf található, továbbá minden
szobában ingyenes, vezeték nélküli internet hozzáférést
biztosítunk.
Látogasson el szépségbirodalmunkba,
ahol számunkra Ön a fontos, és próbálja ki minden igényt
kielégítő szolgáltatásainkat!
A WABI csapata
szeretettel várja Önt!
|