A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma.


Idén májusban immár ötödik alkalommal szedték a szemetet az akció keretében szerte az országban „a tavaszi nagytakarítás” során a TeSzedd! önkéntesei. A mozgalom célja minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket, illetve ha minél több ember kifejezésre juttatná a benne rejlő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel. Hiszen ha a kukába kerül a szemét, akkor nincs mit összeszedni. Emellett cél az is, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére. A TeSzedd! idén is szerepel nemzetközi porondon: Magyarország 2014-ben csatlakozott az akcióval a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg évről évre, és amelynek keretében idén szintén májusban szedik a szemetet egyszerre, egy hétvégén Európa polgárai.

A Wabi Beauty Center dolgozó nagy lelkesedéssel csatlakoztak az akcióhoz, és egy napi önkéntes munka keretében megtisztították az épületet környező erdőt.